Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra című verse 1848 novemberében íródott, a költő által megélt utolsó ősszel, Erdődön, hol azelőtti évben feleségével mézes heteiket töltötték. Az ősz témájának megjelenése egy költeményben általában az elmúlás képét tárja elénk, hiszen az ősz metaforikusan a természet halálát jelképezi. A sorok egy magánéleti idill bemutatásával indulnak, majd saját gondolatait fejti ki a költő, mintegy egyfajta belső monológot.
E romantikus költemény a létezés örömét fejti ki. A költő az elmúlás gondolata helyett az ősz témáját a megújuló élettel társítja. A kezdés egy tájleíró versre utalhat, azonban a sorokon haladva nyilvánvalóvá válik, hogy az őszi természet nem mint leírt táj jelenik meg, hanem átvitt értelemben az elmúlást szimbolizálja. Ez a jelkép egy női alakkal azonosítja az őszi tájat, mely álmosan aludni tér, miután levetkőzi szép ruháit.
Petőfi Sándor Itt Van az Ősz Itt Van Újra
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
Erdőd, 1848. november 17 – 20.
Egyéb Petőfi versek:
Petőfi Sándor: Szeptember Végén
Petőfi Sándor: Füstbe ment terv