Search
Close this search box.

Dobos Torta Recept

dobos torta recept

Az eredeti dobos torta recept mindenki számára elérhető, hiszen Dobos József közzé tette felbecsülhetetlen kincsét. Ha még emlékeztek a híres magyar desszertekről szóló cikkünkre akkor tudhatjátok, hogy a torta receptúrája iát is legendák övezik. Úgy tudjuk, a cukrászmester inasa volt, aki a krémet eredetileg megalkotta, és a szándék nem az volt, hogy egy efféle híres tortát készítsen vele. Ez a krém olyan hihetetlenül finom, összetétele pedig annyira precíz, hogy nehéz elhinni azt, hogy ez csupán véletlenül sikerült így! Az egyszerű dobos torta krém pedig nem is olyan egyszerű, hiszen számos alapanyag szükséges hozzá, viszont megéri beszerezni mindet. Mi készítettünk már hamis dobos tortát, de az eredeti mindent vitt! Lássuk tehát, hogyan is készül az egyik leghíresebb torta recept, amely megállja a helyét úgy is mint a világon az egyik legnevesebb magyar süti.

Dobos Torta recept

dobos torta recept

A dobos torta recept éppen ezért jelenleg az eredeti, és utánozhatatlan Dobos József által közzé tett lesz, amit próbáltunk mindenben követni. A tésztát, és úgy összességében az egészet, kivétel úgy hiszem a dobos torta teteje, mivel azt eredetileg nem vágták fel, csak úgy a tetejére került, de később elterjedtebb lett a több darabra felvágott változat, amit díszesebben lehet felhasználni. Nekünk is ez utóbbi jobban tetszett, így ezt használjuk majd.

A dobostorta recept nem tűnik bonyolultnak, sőt nem is az, de mindenképp figyeljünk azért az elemekre, vannak olyan részek ahol könnyen félre csúszhat a dolog. Éppen ezért igyekszünk részletesen kitérni mindenre, és figyelve arra, hogy hűen kövessük az eredeti tervet, még is segítséget is nyújtsunk nektek. Így még is csak érdemes tovább olvasni akkor is ha a receptet már ismertétek.

Egyszerű dobos torta krém – hogyan készül?

A dobostorta krém az első aminél érdemes több ponton is figyelni. Már a beszerzésnél is. Két sarkalatos pontja is van a dolognak, venni kell kakaóvajat, és kakaómasszát. Egyiket sem tudjuk helyettesíteni ha az eredeti krémet szeretnénk megvalósítani. Én már készítettem hamis dobos krémet, az is finom csoki krém volt, de kóstolva az eredetit, hát már tudom mit jelent az igazi.

Kakaóvajat leginkább cukrász üzletekben láttam, így én is ott szereztem be, nem olcsó kategória, de egy részből több alkalommal elég lesz, hiszen nem kell hatalmas mennyiség belőle. Kakaómasszát már nagyobb üzletláncoknál is bármikor kaphatunk, hiszen gyakorlatilag olyan csokoládét kell keressünk ami 95% fölötti kakaót tartalmaz. Bár enni nem fogjuk megkívánni, hiszen magukért beszélnek a százalékos arányok, de a végeredménybe bizony nagyon jól fognak mutatni.

Igazából ha ez a kettő megvan, a többi egy konyhába jártas személynek már nem is lesz bonyolult, hiszen a két speciális hozzávalón kívül a többi dolog egyszerű dobos torta krém lesz. A hozzávalók is már ismerősebbek lesznek mindenkinek, jó minőségű étcsokoládé, tojás, porcukor, és vaj az alapja. Na azt semmiképp nem fogjuk állítani, hogy olcsó sütemény lenne, de ha meglepsz vele valakit, már az íze miatt is megtisztelve lesz.

A krém hozzávalóit látni fogod, hogy külön melegíteni fogjuk, és szépen hozzá adjuk a kidolgozott vajhoz, éppen ezért készítés közbe figyelj majd arra, hogy ne legyen semmi túl forró, hiszen a hőmérséklet különbség könnyed kicsaphatja a vajunkat. Finomnak úgy is finom lesz, de esztétikailag biztosan zavarni fog, és helyre hozni ugyan lesz esély, de nehéz. Ha még is szükséges hajszárítóval érdemes az üst oldalán kavarás közben melegíteni, és úgy lehetséges a siker. De mégiscsak könnyebb ha eredetileg jól sikerül, és nem is szükséges a helyreállítási művelet.

A dobos torta teteje – dobos torta diszités

A dobos torta teteje már szóba került egyszer, de lássuk mi is alkotja. Gyakorlatilag a lapjainkból kell meghagyjunk egyet, és ezt használjuk fel. Készítünk egy finom karamellt, és még melegen rá öntjük a lapra, és szeleteljük is fel. Később ezt már nem tudjuk kivitelezni, hiszen ha rá köt akkor már csak törni lehet.

Valószínű régen ezért is gondolták egyszerűbben a dobos torta diszites kérdését, hiszen akkor csak egyszerűen rá tették a torta tetejére. Egyszerűbb, de ugyanakkor így is elegáns lesz. A mostani kivitelezés kicsit nagyobb odafigyeléssel jár, de egyáltalán nem lehetetlen elkészíteni, bár a lényegen, és az ízélményen nem fog változtatni.

A dobos torta recept egy másik érdekessége, hogy lehet az oldalát panírozni tört dióval, vagy mogyoróval is, de egyszerűen körbe húzva egy cukrász spaklival is nagyon szép lesz. Nálam mindig az dönt, hogy éppen van-e itthon időm a díszítésre, vagy gyorsba kell megoldani a dolgot. Ha nálatok is ez dönt, ennél a tortánál választhatjátok a sima krémmel maradt oldalt is, mivel maga a krém valami mennyei, és jól is néz ki. Nekünk szerencsénk volt egy extra szabadnappal, így időnk megengedte, és tört dióval bevontuk az oldalát.

dobos torta recept

Dobos Torta Recept

Dóra Tassaly
Az eredeti dobos torta recept közismert, mi még is próbálunk nektek újat mondani a recept kapcsán. Gyertek próbáljátok ki velünk a dobos élményt.
5 csillag 2 értékelőtöl
Prep Time 1 hour
Cook Time 25 minutes
Total Time 1 hour 25 minutes
Course Desszert
Cuisine Magyar
Servings 8

Equipment

  • 2 keverő tál
  • 2 főzőedény
  • 6 sütőpapír méretre vágva
  • 1 cukrász kés
  • 1 spakli
  • 1 éles kés
  • 1 állítható torta karika

Ingredients
  

A piskóta

  • 6 db tojás
  • 100 g cukor
  • 100 g finomliszt
  • 35 g vaj

A krém

  • 4 db tojás
  • 200 g porcukor
  • 235 g vaj szobahőmérséklet
  • 35 g kakaómassza
  • 1 kk vanília
  • 35 g kakaóvaj
  • 200 g étcsokoládé jó minőségű

A karamell tető

  • 200 g cukor
  • 4 ev víz
  • 2 tk ecet

Elkészítéshez

  • 1 kis vaj
  • 50 g darált dió opcionális

Instructions
 

A piskóta

  • Szét választom a tojásokat, bár kihabosítani együtt is lehetne, de az eredeti recept szerint haladjunk, így külön verjük fel a tojásfehérjét a cukor egyharmadával.
  • Külön felverjük a tojás sárgáját a maradék cukorral.
  • Hozzá adjuk lassan a lisztet, majd az olvasztott vajat is.
  • 6 darab méretre vágott sütőpapírt előkészítünk, és rajzolunk mindegyikbe 22 cm-es kört.
  • A sütőpapír másik oldalát használjuk tovább, de a rajzunk mindenképp lássuk a hátán lévő képen. Mindegyik lapra egyenletesen adagoljuk a krémet, és vékonyan kenjük el a megfelelő nagyságig.
  • Egyszerre kettőt süthetünk nagyjából, 180 fokon, alsó-felső sütési módba, olyan 6 percig, de ez sütő függő is lehet.
  • Amennyire lehet gyorsan dolgozzunk, hogy a krémünk biztosan ne essen össze.

A krém

  • Tegyük a kakaóvajat tűzre olvadni. Ha megolvadt adjuk hozzá a kakaómasszát, és az étcsokoládét is.
  • Az egészet érdemes át önteni egy újabb edénybe, hogy hamarabb hűljön, langyosan lesz rá szükségünk.
  • Az egész tojásokat a porcukorral tegyük gőz fölé melegedni. Ha már csípősre melegedett (kellemetlen meleg ha bele nyúlunk) le vehetjük a tűzhelyről, és azonnal kezdjük el habosítani.
  • Addig habosítjuk amíg szép krémes, halvány sárga krémet nem kapunk.
  • A vajat egy kis kanál vaníliával szépen habosra keverjük.
  • A tojásos habunkhoz adjuk szépen sorba a vajas krémet, majd a csokoládét is. Itt érdemes figyelni a hőmérsékletekre, hogy ne kerüljünk kellemetlen szituációba.
  • A kész krémet már használhatjuk is.

A torta összerakása

  • A legszebb lapot kiválasztjuk, és elcsomagoljuk későbbre.
  • A krémből is félre teszünk 4-5 kanállal, kelleni fog a díszítés során.
  • A többi lapra egyenletesen elosszuk a krémet, és szépen eldolgozzuk.
  • Az egészet egymásra tesszük, és torta karikát teszünk köréje, majd fóliával letakarjuk, és hűtőbe tesszük egy éjszakára.
  • Másnap levesszük a torta karikát, és a maradék krémből szépen eldolgozzuk körbe, minél egyenletesebben.

Az utolsó lap

  • 200 gramm cukrot, négy kanál vízzel, és egy kis kanál ecettel oda tettem karamellizálódni.
  • Ez alatt az idő alatt a lapot egy fa alátétre tettem ami lehetőleg legyen nagyobb.
  • Egy éles kést a vajon át húztam előre, hogy a lehető legkevésbé ragadjon majd.
  • Ha kész a karamellünk rá öntjük, és gyors mozdulatokkal eloszlatjuk az egészet az előkészített lapon.
  • Még megkötés előtt a késsel tetszőleges darabokra vágjuk, de gyorsan dolgozzunk, hamar fog kötni, és akkor már törik.
  • Amikor kész vagyunk a karamellizált lapokat vegyük félre egy másik tálra, és a fa alátétünket áztassuk be meleg vízbe, hogy a maradék karamelltől megtudjunk szabadulni később tisztítás során.

Díszítés

  • A torta oldalát körbe bevonjuk tört dióval.
  • A maradék krémet kis habzsákba tesszük, és kis kupacokat nyomunk oda ahova a karamelles lapokat szeretnénk tenni.
  • A lapokat érdemes a krém kupacokon úgy elhelyezni, hogy féloldalasak legyenek, így jobban fognak mutatni.
  • Középre jöhet egy kis krém, és mi ezt is finoman megszórtuk dióval.
  • Az edényünkbe maradt karamellt felmelegítjük, és kis kanállal karamell szálakat fonunk a tortánk köré.

Notes

+ Tipp:
  • Próbáljuk a tésztát minél egyenletesebben eldolgozni, mivel ott ahol vékonyabb hamarabb fog pirulni, és végül nehezebb lesz dolgozni vele.
  • Érdemesebb kicsit nagyobb kört hagyni, és még langyosan körbe vágni, így a lapok egyformák lesznek. 
  • Ha a karamellizált lapból kitörik dolgozás közbe ne ijedjünk meg, akár újra össze tudjuk ragasztani a karamellel is.
Keyword csokoládé, Dobos, karamell, torta
Tried this recipe?Let us know how it was!

Összefoglaló: eredeti dobos torta recept

Ha minden lépést követtél velünk készen is van az egyszerű dobostorta recept, és mi biztosak vagyunk, hogy nagyon büszke vagy te is magadra, hiszen egy olyan hungarikumot készítettél el ami jogosan lett az egyik legközkedveltebb sütemény. Nem is olyan egyszerű dobos torta krém ami bele jár, hiszen utánajárást is igényelt, illetve odafigyelést. A végére viszont elmondhatod magadról, hogy sokat tanultál a lap sütésről, a vajas krémekről, de főként a karamellizált díszítésről biztosan. Mi is gazdagodtunk új tapasztalatokkal, sőt elárulunk egy titkot, sose jó ötlet karamellbe nyúlni. Éget. De bármikor megéri, ha erről a finomságról van szó.

Pin: dobos torta recept

Dobos Torta Recept
Spread the love
Scroll to top

You cannot copy content of this page