Az eredeti rigó jancsi recepthez a tésztát készítjük el elsőnek. A tojásokat együtt felütjük, és magas fokozaton, legalább 20 percig habosítjuk. Amikor már kemény habunk van, és szép halvány sárga kész is van.
Ekkor hozzá adjuk lassan a cukrot, lisztet, sót, és végül a kakaót is.
A piskóta masszáját egy nagy tepsibe töltjük, és vékonyan elkenjük rajta. 180 fokon, egy 20-25 percig sütjük
Amikor kihűlt ketté vágjuk a felénél a vékony lapunkat.
Krém
A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, és langyosra hagyjuk vissza hűlni.
A zselatint kevés vízzel össze keverjük, és hagyjuk, hogy dermedjen meg.
Ha mindkettő elkészült kemény habot készítünk a tejszínből, és lassan hozzá adjuk a csokoládét.
A zselatint pár másodperc alatt megmelegítjük mikróba, és szintén hozzá adjuk a krémhez.
Összeállítás
Egy lapot előkészítünk, mehet rá az összes krém, hiszen jó stabil krémünk van.
Rá helyezzük a felső lapot is, kicsit megigazítjuk, és kis ideig hűtűbe tesszük dermedni.
A tetejére
Megolvasztjuk a csokoládét a kis mennyiségű olajjal. Ez utóbbi nagyon jó arra, hogy a csokoládé fényes legyen, és mikróban kevésbé égetjük oda.
Vékonyan elkenjük a süteményen, és vissza tesszük a hűtőbe.
Szeletelés előtt érdemes körbe vágni a széleit, hogy egyenletesebb legyen. Szép nagy kocka süteményeink lesznek így.